Bejelentkezés
 
 
2026. szeptember 2. (szerda) 11:02Economx.hu

Hegedűs Zsolt: Egymilliárdért vett és újított fel egy budai villát a rákkutatásra szánt alapítvány, megszüntetjük

Az egészségügyért felelős miniszter bejelentette: megszűnik a Kásler Miklós minisztersége alatt a rákkutatásra életre hívott alapítvány, ami közpénzből vett hegyvidéki luxusvillát.

„Döntöttünk: megszüntetjük a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítványt, amelyet még Kásler Miklós idején hoztak létre, és amelyre közpénzszázmilliókat, milliárdokat költöttek” – írta pénteki Facebook-bejegyzésében az egészségügyi miniszter.

Hegedűs Zsolt szerint az alapítvány „papíron fontos feladatot kapott: az onkológiai kutatás és oktatás fejlesztését, az új tudományos eredmények gyógyításban való hasznosítását, szakmai képzések és nemzetközi együttműködések szervezését, a közép-kelet-európai onkológusok közötti kapcsolatépítést, pályázatok kiírását és az onkológiai adatok elemzését”.

Azaz „mindazt, aminek valóban a daganatos betegségek megelőzését és a betegek eredményesebb gyógyítását kellett volna szolgálnia” – fűzte hozzá a miniszter, majd leszögezte: ehhez képest az alapítvány működésének kézzelfogható eredményei finoman szólva sem álltak arányban a ráfordított közpénzzel.

Mint folytatta, „más területen annál látványosabb volt a teljesítmény:

Budapest egyik legelegánsabb részén, a hegyvidéki Diana utcában mintegy egymilliárd forintért szerzett meg és újított fel egy villát” az onkológiai alapítvány – írta posztjában a szakminiszter.

„A döntés tehát megszületett: a Kásler-féle alapítványt megszüntetjük. Az alapítvány milliárdos értékű ingatlana nem marad kihasználatlanul: olyan célra fogjuk hasznosítani, amely valóban a közérdeket szolgálja. Ennek konkrét formájáról a szükséges szakmai és jogi szempontok mérlegelése után döntünk” – fogalmazott.

Emlékeztetett arra is, hogy a kormány tegnapi bejelentése nyomán megszűnik „a politikai kiváltságosoknak közpénzt osztó Batthyány Lajos Alapítvány, az MCC és az Áder János-féle Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány is. Lépésről lépésre számoljuk fel az előző rendszer közpénztékozló hagyatékát” – ígérte Hegedűs Zsolt.

A szóban forgó budai luxusvillát a tárcavezető augusztus elején meg is tekintette, most pedig fotókat is közzétett az alapítvány 765 millió forintért vásárolt központjáról.

Hegedűs Zsolt akkor még csak úgy fogalmazott, átvilágítják az alapítvány működését és gazdálkodását, hogy kiderüljön: „mire és hogyan használták fel a közpénzeket, milyen vagyonnal rendelkezik az Alapítvány, és indokolt-e a jelenlegi formában történő további működése”. A pénteki bejelentés alapján úgy tűnik, nem volt indokolt a további működés.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 32191083 Cikket olvasták: 9 Layout & Coding: Dexef Kft.