
A gyógyítás sokszor egy beszélgetéssel, egy tanáccsal, egy látogatással, egy időben feltett kérdéssel kezdődik. A Magyar védőnők napján azokat a szakembereket köszöntjük, akik egyedülálló, hungarikumnak számító hálózat részeként nap mint nap a megelőzésért dolgoznak. Akik nem megvárják, hogy segítséget kérjenek tőlük, hanem jelen vannak. Figyelnek, ha kell, kérdeznek, ha kell, támogatnak.
A házi gyermekorvosok számára a védőnők nélkülözhetetlen partnerek. Helyismeretük, családlátogatásaik során szerzett tapasztalataik, jelzéseik és szakmai együttműködésük teszik lehetővé, hogy a prevenció és a gyógyítás folytonos, összehangolt rendszerként működhessen. Munkájuk az első láncszem a betegségek megelőzésében, az egészségmegőrzésben és a veszélyeztetett helyzetek korai felismerésében.
Ezt a hivatást sokszor nehéz körülmények között, a hatalmas felelősséghez mérten méltatlanul alacsony anyagi és erkölcsi elismerés mellett gyakorolják. A védőnők áldozatos munkája jóval nagyobb társadalmi megbecsülést és valóban méltó anyagi megbecsülést követel.
A Magyar Orvosok Szakszervezete köszönetét és elismerését fejezi ki minden védőnőnek a lelkiismeretes, magas szakmai színvonalon végzett munkájáért. A családok, a gyermekek és a teljes egészségügyi rendszer sokkal szegényebb lenne nélkülük.
Köszönjük, hogy vigyáznak a családokra! Köszönjük az áldozatos munkájukat!
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza