A Dél-pesti Centrumkórház közlése szerint az első hazai innovatív beavatkozást egy kislánynál és egy kisfiúnál alkalmazták először.
ElovasomOrvosokra osztott teljesítmény becslést vezet be az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – tájékoztatta az intézményeket Szondi Zita, a hivatal főigazgató-helyettese a Népszava szerint.
ElovasomHúsz évvel ezelőtt 61 tartósan betöltetlen háziorvosi praxis volt Magyarországon, mára 900 felett van a számuk. Kincses Gyula, a kamara volt elnöke szerint az alapellátásban gyógyító orvosok képesek lennének elérni, hogy jobban gondozott betegek éljenek Magyarországon, de már túl kevesen vannak.
ElovasomA kalocsaiból a bajai kórházba költöztettek át olyan kisgyermekeket, akiket szüleik elhagytak – tudta meg a Népszava.
ElovasomDunavecsén a gyerek járóbeteg-ellátás, Békésen az ortopédia állt le orvoshiány miatt. Kecskeméten a CT-készülék hibásodott meg, írja a 444.hu.
ElovasomA kormányzatot csak a figyelem folyamatos fenntartásával lehet lépéskényszerbe hozni – mondta a MedicalOnline-nak Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, akit többek között a hivatásrend most futó kampányáról és a március 8-ai demonstrációról kérdeztünk.
Elovasom