A mentő szerintük csak sokára érkezett ki, és a mentősök a helyzethez képest megalázó és emberségüket sértő módon jártak el. Az OMSZ cáfol.
ElovasomA tatai kórház honlapján egyelőre a egyetlen hétre van beírva, hogy a nőgyógyászat és terhesgondozás rendelései elmaradnak.
ElovasomAz új variánssal való megfertőződés már az oltások által bevitt tüskefehérjéknél kisebb megterhelést jelent a szervezet számára.
ElovasomHa mondjuk egy 2000-es beteglétszámú, nagy körzethez hozzácsatolnak még 400 beteget, akkor a háziorvos nem biztos hogy örül majd ennek.
ElovasomIdén július végére már több mint 5 milliárd forinttal kevesebb összegben írtak fel gyógyászati segédeszközöket, mint tavaly ilyenkor.
ElovasomA Gyógyszerésztudományi Kar 27 új gyógyszerész szakos hallgatót fogad, 13 új hallgatót általános orvos szakra vett fel az intézmény.
Elovasom