A folyamat jelenleg előkészítési fázisban tart, de Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint jobb lesz, a kémcsőnek kell utaznia, nem a betegnek.
ElovasomNagy Ákos szerint a kompenzáció elismerése annak, hogy „nagyon nagy kilengések lettek volna, és nagyon sok szolgáltatót tönkretettek volna”.
ElovasomBár még jogászok dolgoznak rajta, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében már alakulóban vannak a perközösségek.
Elovasom"Ennek az átalakulásnak a „végén” ott vannak/lesznek a betegek, akik nehezebben vehetik majd igénybe a megmaradt, csonka szakrendeléseket".
ElovasomA közösségi média, az iskolai stressz, a szülők mentális állapota és a ciklikusság miatt romlik a tinik lelki állapota.
ElovasomMegfelelő ellátást kapjanak azok is, akik az állami egészségügyet veszik igénybe, ne a magán legyen az egyetlen lehetőség!
Elovasom