
Megdöbbentő volt az a videofelvétel, amelyen a hatvani vasútállamoson a szolgálatban lévő mentő fejbe rúgta a már hordágyon fekvő, megbilincselt pácienst, írja a Népszava.
ElolvasomRobotok segítik a betegek neurológiai sérülések utáni rehabilitációját a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) mintegy egymilliárd forintos beruházással kialakított humánkineziológiai laboratóriumban – közölte Lengyel Csaba, az SZTE klinikai központjának elnöke.
ElolvasomAz otthonukhoz kötött, egyedül élő időskorúak elszigeteltségének, magányosságának javítását célzó programot több államban is tesztelik az Egyesült Államokban.
ElolvasomKőnig Róbert egy lapinterjúban azt mondta, felkérték, hogy nézze át a gyógyszersegélyek odaítélésének folyamatát. Reméli, hogy december végére már nem lesz elmaradt, hosszú ideje húzódó kérelem az alapítvány asztalán, valamint januárra elkészül az alapítvány átláthatóságát növelő honlap is.
ElolvasomA minimálbér emelés miatt 2026-ban maximum 16 140 forint összegben lehet az egészségügyben dolgozókat a betegellátás után megajándékozni.
ElolvasomTöbbnyire felső légúti panaszokkal keresik fel az orvosokat a páciensek, az influenzaszerű betegek száma nő hétről hétre, közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
Elolvasom