Bejelentkezés
 
 
A leptin felfedezőjét tüntette ki a Debreceni Egyetem2025. november 13. (csütörtök) 10:06MedicalOnline

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara idén Jeffrey M. Friedmanmolekuláris genetikusnak, a New York-i Rockefeller Egyetem orvoskutatójának ítélte oda a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetést. A professzor és munkatársai azonosították a leptint, egy zsírszövet által termelt hormont, melynek testsúlyt szabályozó szerepe van. Jeffrey M. Friedman professzor a kitüntetést kedden a Debreceni Egyetemen rendezett ünnepségen vette át, majd megtartotta előadását az elhízás okairól és kezelési lehetőségeiről.

Elolvasom
Siralmas a helyzet: tízezrek hiányoznak a kórházi ágyak mellől, osztályok állhatnak le2025. november 11. (kedd) 07:53economx.hu

Nem festett túl rózsás képet Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke az egészségügyben tapasztalható humánerőforrás helyzetről a Magyar Kórházszövetség konferenciájának második napján. Már tíz-húsz évvel ezelőtt is nagyon kevés ápoló volt a magyar egészségügyben és ez a helyzet mára sem változott, most is 13-14 ezer szakdolgozó hiányzik a betegellátásból  mondta Balogh Zoltán. 

Kiemelte: nagyon fontos, hogy Magyarországon magyar nyelvű ápolókkal, szakdolgozókkal kell a következő évtizedekben is a betegek ellátását biztosítani. 

Elolvasom
Sztrájk fenyeget az egészségügyben – az ápolók szerint elfogyott a levegő2025. november 11. (kedd) 07:52Economx

Az alacsony fizetések miatt tesz lépéseket a FESZ. Soós Adrianna azt hangsúlyozta, nem a sztrájk a cél, hanem az egészségügyi dolgozók munkájának méltó elismerése.

Elolvasom
Megérkezett a diagnózis: Magyarország húzószektora megkongatta a vészharangot2025. november 11. (kedd) 07:50economx.hu

A magyar gyógyszeripar erős fundamentumokat mutat, bár 2024-ben 1257 milliárd forintra csökkent a MAGYOSZ tagvállalatainak árbevétele az egy évvel korábbi 1700 milliárdról.

Elolvasom
Ezekre kell odafigyelniük a szülőknek - A magyar gyerekek egynegyede túlsúlyos vagy elhízott2025. november 11. (kedd) 07:49MedicalOnline

Manapság egyre több fiatalt érint a testképzavar, ami a fizikai és mentális jóllétük mellett a táplálkozásukra is kihat, ez pedig további súlyos problémákhoz vezethet. Erre reagálva indította el a BioTechUSA az Együtt a Gyermekek Egészségéért programját, amely során a diákoknak az egészséges táplálkozásról, a helyes testképről, az önértékelésről, a kamaszokat érintő lelki nehézségekről adnak át hasznos információkat élményeken keresztül. Felmerül a kérdés, hogy szülőként vajon mire érdemes odafigyelni?

Elolvasom
Konferencia a gyerekek internet túlhasználatának megelőzéséről2025. november 11. (kedd) 07:49MedicalOnline

Magyar és nemzetközi szakemberek egy kétéves nemzetközi projekt keretében vizsgálták a 11–18 éves korú fiatalok túlzott internet-használatának veszélyeit és a megelőzés lehetőségeit. A kutatás eredményeként elkészült egy 7 modulból és 37 leckéből álló tananyag, valamint egy tanári kézikönyv.

Elolvasom
Oldalak (732): « Első ... 88 89 90 91 ... Utolsó »
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 31079350 Cikket olvasták: 10012 Layout & Coding: Dexef Kft.